2013. május 19. vasárnap | 20. HÉT | 139. NAP | 21:05 | MILÁN, IVÓ

A Fidesznek a vádaskodás a fontos, nem az erdélyi magyarság ügye

2012. július 04. | 22:37
"Gyürk András Mesterházy Attilához, az MSZP elnökéhez intézett nyílt levele azt a hamis látszatot kelti, mintha az Európai Parlamentben baloldali többség lenne. Ez tényszerűleg nem igaz" - reagált Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője a Magyar Néppárti Képviselőcsoport nyílt levelére.

"A romániai helyzettel kapcsolatos néppárti kezdeményezést a jobboldali többségű intézmény utasította el. Ugyanez a jobboldali többségű Európai Parlament fogadott el három állásfoglalást, amelyben kritikát mondott az Orbán kormány antidemokratikus intézkedéseiről, a médiatörvény és az új alaptörvény elfogadásáról, illetve általánosságban a magyarországi demokrácia aggasztó helyzetéről. Képmutató, hogy azok a magyar jobboldali képviselők aggódnak most a romániai demokrácia és jogállamiság miatt, akiknek kormányát számos európai fórum bírálta és bírálja a mai napig jogtipró, antidemokratikus politikája miatt."

"A magyar nemzeti közösség helyzetét érintő problémák megvitatására az Európai Parlamentben működő Nemzeti Kisebbségügyi Intergroup június 14-i ülésén nyílt lehetőség. Az ülésen az RMDSZ részéről Borbély László politikai alelnök is részt vett. Az Intergroup ülésén a Fidesz részéről csak Schöpflin György volt jelen. Egyetlen fideszes képviselő sem szólalt fel az erdélyi magyarság jogainak védelmében. Honnan veszik az erkölcsi alapot a megszólaláshoz a fideszes képviselők, ha magyarságvédelem helyett pártpolitikát folytatnak? Nem akarják tudomásul venni, hogy Tabajdi Csaba delegációvezető személyében a magyar szocialisták biztosítottak fórumot az erdélyi magyarok problémáinak strasbourgi megvitatásához.

A Kisebbségi Intergroup ülése lehetőséget adott volna a Fidesznek arra, hogy politikai lózungok hajtogatása helyett ténylegesen tegyen valamit az erdélyi magyarságért. Ezzel a lehetőséggel a Fidesz akkor, és azóta sem élt" - hangsúlyozta Tabajdi Csaba.

"A Fidesz politikája nemhogy védené, hanem kárt okoz a magyarságnak. A Fidesz erdélyi tevékenysége, például a Nyírő-újratemetés ügye, vagy Kövér László erdélyi kampánykörútja megnehezíti a jogos kisebbségi jogi követelések kétoldalú, és nemzetközi fórumokon történő érvényesítését is" - mondta a szocialista delegációvezető.


Szerző: MSZP Európai Parlamenti Delegációja   |  egyéb írások a szerzőtől »   |   STOP


a rovat további hírei
Megtámadják Izraelt? Összevert újságírónő - repül a belügyminiszter? Magyarország lett a fenyegető példa Ezrek haláláért felelős az egykori szakács Megyei választásokra készül az MKP 15-en kísérték Angela Merkelt Ferenc pápához Semjén Csíksomlyón: "Meg fogunk maradni"
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
234.56

szavazás
Elegendő a pedagógus és egészségügyi béremelés?
Igen Nem Porhintés az egész
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: photodromm
Hiába próbálnád, úgysem tudnád kielégíteni - Fotók 18+
nem vagy elég tökös egy ilyen csajhoz...
Vörös, szeplős és nagyon ért a szexhez - Fotók 18+
Elle nem mehet a napra, mert szeplői azonnal lángra kapnának.
Fotó: actiongirls
Semmit sem takar a bőrmelltartó - Fotók 18+
Kathy Lee rutinos pornós bombázó, most mégis szólóban mutatja meg magát.