2013. május 23. csütörtök | 21. HÉT | 143. NAP | 04:10 | DEZSŐ, DÉZI

Az orangutánok belepusztultak

2012. május 17. | 08:02
Tucatnyi orangután lelete halálát egy égetéses erdőirtásban Szumátra északi részén. Az indonéz hatóságok két pálmaolaj-cég ellen indítottak nyomozást, amelyeket azzal vádolnak, hogy egy tőzegláperdő nagy területeit égették le, hogy teret nyerjenek ültetvényeik számára.

Helyi természetvédők közlése szerint a Tripa erdőben mintegy száz orangután pusztult el, ezzel számuk kétszázra apadt - írta a Der Spiegel című német lap internetes kiadása (www.spiegel.de). Az év végére az összes emberszabású eltűnhet a területről. A szumátrai orangutánok számát 6600-ra becsülik.

Az égetéses erdőirtás tiltott tevékenység Indonéziában, tíz év fegyházzal és csaknem 230 millió forintnyi összeggel büntethetik. Ennek ellenére széleskörűen elterjedt az erdők égetése, amellyel gyorsan nagy területhez lehet jutni. A tőzegláperdők esetében, mint ahogy Tripában is, eközben különösen sok üvegházhatású széndioxid keletkezik, mivel nem csupán a fák, hanem a talaj is elég méteres mélységben.

A megvádolt vállalkozások állítólag 1600 hektárt (16 négyzetkilométert) égettek el. A cégek elutasították a vádat, és a helyi gazdálkodókat tették felelőssé.

Április elején természetvédők elvesztették azt a pert, amellyel meg próbálták megakadályozni, hogy a PT Kallista Alam pálmaolajcég engedélyt kapjon a Tripa erdő egy 1600 hektáros területének kiirtására és ültetvénnyé alakítására. A bíróság bejelentette, hogy nem illetékes az ügyben, döntését azzal indokolva, hogy a feleknek először meg kellett volna próbálni peren kívüli egyezséget kötni. Amennyiben a bíróság korábban közölte volna, hogy nem illetékes, közvetlenül be lehetett volna nyújtani a keresetet egy magasabb fokú szervhez - bírálta az esetet Ian Singleton biológus, a Szumátrai Orangutánvédelmi Program vezetője.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
erdőírtás, fajpusztulás


a rovat további hírei
Szerdán is zavargások voltak Stockholm elővárosaiban Martin Schulz helyreigazítást kért, amely meg is jelent Terroristatámadás? Megöltek szerdán Londonban egy brit katonát Ha a szeretőd férje elől menekülsz, ne felejtsd el hívni a tűzoltókat - Videó Hegymászók eltűnése: ha mentésre indul, a serpa is életveszélyt vállal Mesterházy Lipcsében: már csak papíron demokrácia Magyarország Orbán: a magyar kormánynak nincs vitája a német kancellárral
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
230.46

szavazás
Megvenné az olcsóbb csempész-cigit?
Igen Nem Nem tudom
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: suicidegirls
Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...
Fotó: metart
Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.