Ebből újabb magyar-román konfliktus lesz?
Az erdélyi Krónika napilap értesülései szerint a román kormány megakadályozni készül Nyirő József író május 27-ére tervezett székelyudvarhelyi újratemetését.
Az erdélyi napilap csütörtökön megjelenő, az MTI-hez már szerda este eljuttatott cikke "bukaresti forrásokra" hivatkozva közli, hogy az ügyben szerdán a bukaresti külügyminisztériumba kérették Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét, aki azonban Marosvásárhelyen tartózkodott, így a külügyi tárcánál az ügyvivő képviselte a bukaresti magyar diplomáciai kirendeltséget.
A Krónika értesülései szerint a román külügynél arról tájékoztatták a magyar diplomatát, hogy "a jelenlegi romániai belpolitikai helyzetben időszerűtlen" az újratemetés. Azt is javasolták, hogy találjanak későbbi időpontot az eseményre.
A Krónika úgy tudja, a román külügyminisztérium csütörtökre vár választ a magyar nagykövettől, ezt követően pedig közleményben tervezi nyilvánosságra hozni álláspontját.
A bukaresti hatalom "beavatkozása" a Krónika szerint nem előzmény nélküli. A napokban az Evenimentul zilei napilapban megjelent cikk fasisztának és irredentának nevezte Nyirő Józsefet, aki a szerző állítása szerint személyesen románok gyilkolására buzdított Kolozsváron. A Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Civil Fóruma elnevezésű szervezet ugyanakkor felszólította a román kormányt, akadályozza meg az író újratemetését, vonja vissza a Nyirőről elnevezett erdélyi iskolák nevét, mivel szerintük az író "a nemzetiszocialista, hungarista vonalat képviseli".
Az MTI szerdán az ügyben megkereste Füzes Oszkárt, aki a "diplomáciai szokásokra" hivatkozva nem kívánt nyilatkozni.
A nagykövet Marosvásárhelyen aznap - román újságírók azon kérdésére, nem árnyékolja-e be a magyar-román kapcsolatokat az emigrációban elhunyt erdélyi író közelgő székelyudvarhelyi újratemetése - kijelentette: Nyirő József nem volt sem románellenes, sem antiszemita. "Elmondtam, hogy ennek a választási kampányhoz semmi köze, Nyirő József nem volt nyilas, nem volt antiszemita és nem volt románellenes" - számolt be az MTI-nek Füzes Oszkár.
Az 1953-ban emigrációban elhunyt író madridi sírjának feltárását a magyar Országgyűlés kezdeményezte. Az újratemetést az Országgyűlés Hivatalának közreműködésével a Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány szervezi. Nyirő hamvait május 23-án ravatalozzák fel a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, ahonnan a Boldogasszony Zarándokvonat kegyeleti kocsijában szállítják a Székelyföldre, majd a tervek szerint május 27-én, vasárnap temetik újra a székelyudvarhelyi római katolikus temetőben.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
magyar-román viszony, Nyírő Józsefa rovat további hírei
Mesterházy Lipcsében: már csak papíron demokrácia Magyarország
Orbán: a magyar kormánynak nincs vitája a német kancellárral
Csecsen származású férfit lőtt le az FBI ügynöke - közlemény az "erőszakos konfrontációról"
Herczog sürgeti a szabadkereskedelmi egyezményt - ez a fellendülés kulcsa
Göncz: Bosznia lemaradhat a "nyugat-balkáni gyorsról"
Az euróövezetben járó védelmet biztosítsák nekünk is
Éjjel meghalt egy magyar katona Koszovóban