Mesterházy Attila nyílt levele az RMDSZ elnökének
"A fideszes politikusok durva beavatkozásaikkal minden határon túlmentek" - írta nyílt levelében az MSZP elnöke.
Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének:
"Tisztelt Elnök Úr!
Az MSZP nevében gratulálok a helyhatósági választásokon elért sikerükhöz.
Az elmúlt hetek ismét bebizonyították, hogy az RMDSZ az erdélyi magyarság legerősebb pártja, amely a Fidesz agresszív, megosztó politikája ellenére is kivívta a választópolgárok bizalmát. Ez a teljesítményen alapuló bizalom eredményezte, hogy az RMDSZ növelni tudta polgármestereinek a számát.
A fideszes politikusok durva beavatkozásaikkal minden határon túlmentek. Céljuk a szándékos megosztás volt, és az, hogy az Orbán-kormánytól tegyék függővé és ezáltal kiszolgáltatottá az erdélyi magyar politikai szervezeteket. Ezt a fajta romboló politikát az MSZP a lehető leghatározottabban elutasítja.
Az RMDSZ választásokon elért sikere azt bizonyította, hogy a romániai magyarok nem kérnek a Fidesz megosztó politikájából. A kormánypárt által az elmúlt hetekben tanúsított durva és direkt politikai szerepvállalás egyértelművé tette, hogy a határon túli magyarok támogatását a Fidesz, pártpolitikai érdekeitől teszi függővé. Ezt mi elfogadhatatlannak és károsnak tartjuk, ezért elítéljük.
Tisztelt Elnök Úr!
Mi azt valljuk, hogy a határon túli magyar közösségek érdekét csak erős és egységes határon túli szervezetek tudják jól képviselni. Ezért a magyarországi pártok dolga az, hogy ebben segítsék és támogassák a magyarság legitim szervezeteit.
Így, a magunk részéről arról szeretném biztosítani, hogy az MSZP továbbra sem kíván a határon túl élő magyarok belügyeibe beavatkozni, tiszteletben tartja a közösségeik döntéseit, legitim szervezeteit, és politikai hovatartozásuktól függetlenül minden általuk kért támogatást megad a számukra.
Üdvözlettel:
Mesterházy Attila,
az MSZP elnöke, frakcióvezetője"
|
STOP

címkék
Románia, magyar kisebbség, RMDSZa rovat további hírei
Százezres tömeg követelt munkát a belvárosban
Kezdődik a csíksomlyói búcsú
Kik tudtak az adóhatóságnál folyatott vizsgálatról? Dagad a botrány
Lövések a cannes-i filmfesztiválon
Navracsics szemrehányásai az Independentben
Szívtipró Ruby szerint Berlusconi nőket fizetett, szex nélkül
Obama váratlan kérését nem tagadták meg a tengerészgyalogosok