Működik a kormánypárti többség: a tüntetőket tették felelőssé
Az orosz parlament alsóházának (duma) kormánypárti többsége kedden nyilatkozatot fogadott el, amelyben a tüntetők felelősségre vonását követeli a május 6-i moszkvai ellenzéki akció miatt.
A kormánypártiak szerint május 6-án az ellenzék Moszkvában durván megsértette a tömegrendezvények lebonyolítására vonatkozó törvényt. Azt követelik, hogy vonják felelősségre a szerintük rendbontásban részt vevő személyeket és a megmozdulás szervezőit.
A 450 fős dumában 238 képviselővel rendelkező Egységes Oroszország párt(JeR) frakciója kezdeményezte és szavazta meg a nyilatkozatot, a kisebbségben lévő ellenzéki frakciók elutasították a kezdeményezést. 152 képviselő szavazott nemmel a nyilatkozatra.
Az orosz fővárosban május 6-án, egy nappal Vlagyimir Putyin harmadszori államfői beiktatása előtt több tízezer ember részvételével zajlott le a Milliók menete elnevezésű ellenzéki akció. A békésnek indult tiltakozás a tüntetők és a rendfenntartók összecsapásával végződött.
Közel 450 embert vittek el a rendőrök a moszkvai Bolotnaja térről, de a bíróság csak az akció főszervezőit, Szergej Udalcovot, a radikális Baloldali Front elnökét és Alekszej Navalnijt, korrupciós ügyek leleplezésével foglalkozó bloggert ítélte 15 napi elzárásra. A központi nyomozóhivatal elrendelte, hogy a szerinte belügyesekre támadó tüntetőket a rendőrség kutassa fel és vonja eljárás alá.
Időközben a rendőrség felszólította a hatalom ellen még mindig békésen tüntetőket, hogy hagyják el belvárosi táborukat. Az illetékes moszkvai kerületi bíróság lakossági panaszoknak helyt adva kedden elrendelte, hogy a rendvédelmi szervek számolják fel a tiltakozók táborát. A bíróság szerda délig adott időt a terület elhagyására.
A Putyin és Medvegyev hatalmának továbbélése elleni békés demonstráció jelképeként fehér szalagot viselő orosz ellenzékiek múlt csütörtökön vertek tanyát a főváros egyik kedvelt parkjában, Abaj Kunanbajevnek, a modern kazah irodalom megteremtőjének emlékművénél.
A környékbeliek szerint azonban a tiltakozók zajonganak a késő esti és az éjszakai órákban is, s nem csak nyugalmukat zavarják, hanem a park és lakókörnyezetük tisztaságát is veszélyeztetik.
A bíróság mindezt figyelembe véve utasította az orosz rendvédelmi szerveket a táborozók eltávolítására, a közterület-fenntartó vállalatot pedig arra, hogy végezze el az újraparkosítást. A parkban táborozó tiltakozók úgy döntöttek, hogy önként nem távoznak onnan, de ha kényszerítik őket, akkor Moszkva egy más pontjára telepednek át.
A moszkvai akciót Szentpéterváron Szamarában és Uljanovszkban is támogatják, a településeken békésen sétáló, vagy tábort verő tiltakozók száma 20-30 főt tesz ki.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
Oroszországa rovat további hírei
Segítségre van szüksége Erőss Zsoltéknak
Megdöbbentő kalóztámadás Szerbiában
Kiszabadultak az észak-koreai "állami kalózok" fogságából a halászok
Adóhatósági botrány: Obamának nem szóltak
Pokoli pusztítás: félszáz életet követelt a tornádó
A harmadik ügyészség dobta vissza a székelyzászló-ügyet
Japán most még csak figyelmeztet a tengeralattjáró-cirkálásért