2013. május 23. csütörtök | 21. HÉT | 143. NAP | 08:43 | DEZSŐ, DÉZI

Sokkoló videó! Piroson rongyolt át a Ferrari, három ember meghalt

2012. május 16. | 12:55
A halálos balesetről készült felvételen jól látszik a megfontolatlan cselekedet.

Halálos közúti baleset történt május 12-én Szingapúrban. A vétkes Ferrari 599 GTO, a taxi és a motorkerékpár hármas karamboljában három ember vesztette életét, kettőt súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

Az esetről készült videón jól látható, amint a kora reggeli órákban, enyhe forgalom mellett megállnak a járművek a piros lámpánál a Rochor út és a Victoria utca sarkán, majd amikor az zöldre vált, szép nyugisan elindulnak.

Ekkor jön nagy sebességgel a képbe az 599 GTO és brutálisan elkaszálja a taxit, ami magával visz egy motorost is. Az ütközés akkora erejű volt, hogy a taxi motorja 30 méterre repült a roncstól, a benne utazó mindkét ember (az 52 éves sofőr és húszas éveiben járó utasa is) életét vesztette, ahogy a Ferrari 31 éves vezetője (egy bizonyos Ma Chi névre hallgató kínai bróker) sem élte túl az ütközést, ám mellette helyet foglaló utasa csodával határos módon túlélte a találkozást.

Az elkaszált motoros gerincsérülést szenvedett. Érdemes megemlíteni, hogy ebben a kereszteződésben az elmúlt 12 napban ez volt a hatodik baleset.

Sokkoló videó és fényképek a halálos balesetről autós szakportálunkon, az Autolabor.hu oldalon! Nézze meg őket! Kattintson ide!


Forrás: STOP/Autolabor.hu   |   STOP

címkék
Szingapúr, Ferrari, sportautó, motorkerékpár, taxi, kereszteződés, baleset, rendőrség


a rovat további hírei
Hármas gyilkosság elkövetője is volt a bostoni robbantó? Kínai léptékek: a pekingi metróhálózat 85 kilométerrel hosszabb lesz Szerdán is zavargások voltak Stockholm elővárosaiban Martin Schulz helyreigazítást kért, amely meg is jelent Terroristatámadás? Megöltek szerdán Londonban egy brit katonát Ha a szeretőd férje elől menekülsz, ne felejtsd el hívni a tűzoltókat - Videó Hegymászók eltűnése: ha mentésre indul, a serpa is életveszélyt vállal
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
230.46

szavazás
Megvenné az olcsóbb csempész-cigit?
Igen Nem Nem tudom
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: suicidegirls
Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...
Fotó: metart
Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.