2013. május 21. kedd | 21. HÉT | 141. NAP | 22:25 | KONSTANTIN, ANDRÁS

Élvezték a londoniak az olimpiát

2012. augusztus 15. | 08:05
Az utóbbi hetekben vég nélkül vetített örömteli olimpiai pillanatok is tanúsítják, a londoniaknak sikerült megfeledkezniük arról, hogy az elmúlt hét évben közelgő rémálomként tekintettek az eseményre.

A kezdeti nehézségek ellenére az olimpiai játékok szervezéséért felelős cég, a Locog most nem győzi fogadni a dicséreteket a gördülékeny és nagyszerűen kivitelezett 17 napos eseményért, mely során egyetlen rettegett probléma sem merült föl: nem voltak komolyabb biztonsági incidensek vagy közlekedési káosz, és még az egyébként szeszélyes időjárás is kedvezőnek bizonyult. Az eredmények szintén a londoniak kedvébe jártak: az érmet szerző brit sportolók sora nem várt mértékben vonzotta a város lakosait.

Még az is előnyösnek tekinthető, hogy az olimpia alatt csökkent a nem a sporteseményre érkező turisták száma, jelentette a VisitBritain nemzeti turisztikai ügynökség. Ez ugyanis hozzájárulhatott ahhoz, hogy különösen kevés esetben volt túlzsúfoltság a londoni metrón és az Olimpiai Parkot hatalmas tömegek tudták megközelíteni vagy éppen elhagyni fennakadás nélkül.

Egyetlen komolyabb biztonsági probléma sem merült föl, annak ellenére, hogy a rendezési jog elnyerésének másnapján bekövetkező 2005-ös londoni metrómerénylet óta érezhető volt a feszültég. A rend őreinek leginkább jegyüzérkedéssel, illetve apróbb rendbontásokkal kellett foglalatoskodnia. A biztonsági erők hangsúlyozott jelenlétét jól fogadta a tömeg.

Az eseményekről Sebastian Coe, a Locog elnöke, és David Cameron miniszterelnök is elismerően és büszkeséggel nyilatkoztak. A fő kérdés most az, hogyan lehetne az elmúlt hetekben szerzett lendületet megtartani. Cameron miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány két évvel meghosszabbítja azoknak a sportoknak az évi 40 millió fontos támogatását, melyek hozzájárultak a brit csapat olimpiai sikeréhez. Az eseménytől várt egyéb előnyök teljesülése, például London keleti részének várva várt feltámadása, még a jövő zenéje. Annak értékelésére is várni kell tehát, hogy a játékokra elköltött 9,3 milliárd font valóban jövedelmező befektetés volt-e.


A teljes cikk: http://online.wsj.com

Szerző: STOP   |   Forrás: The Wall Street Journal   |   STOP

címkék
London, olimpia, szervezés, biztonság



címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
233.09

szavazás
Utólag hogy látja ByeAlex szereplését?
Gáz volt Rendben volt Jobb volt, mint vártam
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.
Fotó: novoporn
Antennaként állnak szét a mellbimbói - Fotók 18+
Jade ügyvédnek készül,de egyelőre csak főnöke dolgozószobájáig jutott.
Fotó: photodromm
Hiába próbálnád, úgysem tudnád kielégíteni - Fotók 18+
nem vagy elég tökös egy ilyen csajhoz...