|
|
Emberi felelősség Fukusima hátterében |
A fukusimai atomerőmű körül kialakult krízishelyzetet lényegében ember okozta katasztrófának kell tekintenünk - állítja egy japán parlamenti bizottság jelentésében.
A hat reaktorból álló Fukushima Daiichi atomerőmű 2011. március 11-én rongálódott meg súlyosan, miután egy földrengés, és az azt követő szökőár tönkretette a reaktorok hűtőrendszereit, mely olvadáshoz és radioaktív anyag kiszabadulásához vezetett. Több tízezer helyi lakos kitelepítésére került sor, mialatt az erőmű dolgozói megpróbáltak úrrá lenni a helyzeten.
2011 májusában a japán parlament külön bizottságot hozott létre a katasztrófahelyzet kezelésének kivizsgálására, valamint az esettel kapcsolatos javaslatok kidolgozására. Összesen 900 órányi kihallgatás és több mint 1000 érintett megkérdezése után a bizottság végső jelentésében az elnök arról számol be, hogy hibák sorozata és szándékos hanyagság miatt az erőművet teljesen felkészületlenül érte a természeti csapás.
A vizsgálat a kormány, az erőmű irányítása, valamint az üzemeltető Tepco cég oldalán is állapított meg hiányosságokat. A földrengést követően a kormányhivatalok nem reagáltak megfelelően, a helyzet megoldásához szükséges szerepkörök nem voltak tisztázottak. A Tepco, valamint a miniszterelnöki hivatal közti kommunikációs hibák tovább súlyosbították a helyzetet. Az akkori miniszterelnök, Naoto Kan közvetlenül a földrengés után tett látogatása szintén nem bizonyult jó döntésnek, mivel elvonta a személyzet figyelmét. A jelentés rávilágított továbbá arra, hogy kulturális sajátosságok - nevezetesen a hatalom megkérdőjelezésére való hajlandóság hiánya - is nagymértékben hozzájárultak az események szerencsétlen alakulásához.
Mindezek tükrében, bár az eseményláncolatot a természet idézte elő, a Fukushima Daiichi atomerőmű esetében jelentős mértékben merül fel az emberi felelősség kérdése is. Előrelátó, összehangolt intézkedésekkel meg lehetett, és meg is kellett volna akadályozni a katasztrofális végkifejletet.
Az esetet követően Japán az összes atomerőművét leállította, azonban Yoshihiko Noda miniszterelnök utasítására múlt vasárnap újraindították az Ohi városában található reaktort. A döntést, melyet országszerte tüntetésekkel fogadott a közvélemény, azzal indokolták, hogy a gazdaság számára elengedhetetlen, hogy Japán visszatérjen az atomenergiára. A közeljövőben további reaktorok újraindítása várható, a kormány folytatja az erőművek biztonsági adottságainak felmérését.
A teljes cikk: http://www.bbc.co.uk
Szerző: STOP | Forrás: BBC |
STOP

címkék
Japán, Fukusima, emberi mulasztás, katasztrófa