|
|
Fényűző székház válságos időkben |
Bár az euró az összeomlás szélén van, az Európai Tanács új székházépületének 350 millió font (közel 128 milliárd Ft) a tervezett költségvetése.
Az elegáns központban, melyet pazar étteremmel és minden igényt kiszolgáló edzőteremmel látnak el, 2000 dolgozó fogja mindennapi munkáját végezni, ideértve tisztviselőket, fordítókat és jogászokat. 2014-re tervezett átadását követően az európai uniós csúcstalálkozókra is falai között kerülhet majd sor.
Az impozáns konstrukció egy már meglévő épület felújításával, valamint területének megnégyszerezésével kerül kialakításra. A székház környezetbarát technológiával lesz felszerelve, így például az energiaellátást geotermikus hőszivattyú alkalmazásával a Föld kérgének melege fogja biztosítani. A tervek alapján már az egyiptomi templomok monumentális kapuépítményét idéző főbejárat is fenséges lesz.
A hivatalos álláspont szerint az épületre az unió bővülése miatt van szükség, bár már most is több milliárd fontra rúg az ingatlanbirodalom, mely Európa szerte 36 000 dolgozónak biztosít kulturált munkakörnyezetet. Az irodaház felhúzását ellenzők szerint arcátlan pazarlás ennyit költeni egy épületre, amikor már az euró felszínen tartása is több milliárdot igényel.
Csak a brit adófizetőknek 50 millió fontjába fog kerülni a projekt - tudósít a The Sun.
EU,székház,pazarlás,luxus
A teljes cikk: http://www.thesun.co.uk
Szerző: STOP | Forrás: The Sun |
STOP

címkék
www.thesun.co.uk/sol/homepage/news/politics/4417009/Skint-EU-chiefs-build-350million-HQ.html