2013. május 19. vasárnap | 20. HÉT | 139. NAP | 21:52 | MILÁN, IVÓ

Három terrorista-gyanúsítottat fogtak el Spanyolországban

2012. augusztus 03. | 12:50
Jorge Fernandez Diaz spanyol belügyminiszter közlése szerint az eddigi legátfogóbb al-Kaida ellenes művelet eredményeként sikerült őrizetbe venni egy török, és két csecsen nemzetiségű terrorista-gyanúsítottat Spanyolország déli részén.
Kettőt közülük szerdán Almuradielben, egyet pedig csütörtök reggel Cádiz tartományban sikerült kézre keríteni. Az Almuradielnél elfogott két férfi éppen egy buszon utazott, és heves ellenállással fogadta a hatóságok akcióját. Jelentések szerint a gyanúsítottak birtokában elegendő robbanóanyag volt akár egy busz megsemmisítéséhez is.

A vizsgálatba bevont Fernando Reinares terrorizmusszakértő elmondta, hogy bár a nyomozás még kezdeti szakaszában tart, a spanyol biztonsági szolgálat feltételezése szerint a három férfi a Cádizhoz közeli Rotában található spanyol-amerikai közös érdekeltségű tengerészeti bázis megtámadására szövetkezett, valamint további célpontot jelenthetett a brit fennhatóságú Gibraltár. Nem zárható ki azonban az sem, hogy Spanyolország vagy akár Európa egyéb részén történt volna támadás.

A rendőrség tovább nyomoz San Roquéban (Cádiz), ahol a gyanúsítottak fontosabb dokumentumokat, illetve robbanóanyagot tároltak. Telefonos lehallgatás nyomán azonban fény derült arra, hogy a török férfi felesége feltehetően bizonyítékokat távolított el otthonukból a letartóztatás előtt.

A három férfit, akik kiképzésüket feltehetően Afganisztánban és Pakisztánban szerezték, a spanyol biztonsági szolgálat a pakisztáni Lashkar-e-Taiba terrorcsoporthoz köti, mondta el a CNN-nek Reinares.

Indiai és nyugati titkosszolgálati tisztviselők azt gyanítják, hogy a Lashkar-e-Taiba felelős a 2008-as mumbai terrortámadásért, és hogy a szervezet az utóbbi években szorosabb kapcsolatot ápol az al-Kaidával is. Tagjuk volt például David Headley pakisztáni származású amerikai állampolgár, akit a mumbai merénylet megtervezésében való részvételéért ítéltek el, a vád része volt továbbá egy dán újsággal szemben tervezett akció kitervelése, amely karikatúrákat közölt Mohamed prófétáról.

Egy az al-Kaidával kapcsolatban álló dzsihádista weboldalon felhívás jelent meg, melyben olyan "az ellenség között élő magányos farkasokat" kerestek, akik beszélnek spanyolul. A felhívás a spanyol rendőrség értelmezésében öngyilkos merénylők toborzására szolgált.


A teljes cikk: http://edition.cnn.com

Szerző: STOP   |   Forrás: CNN   |   STOP

címkék
Spanyolország, terrorizmus



címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
234.56

szavazás
Elegendő a pedagógus és egészségügyi béremelés?
Igen Nem Porhintés az egész
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: photodromm
Hiába próbálnád, úgysem tudnád kielégíteni - Fotók 18+
nem vagy elég tökös egy ilyen csajhoz...
Vörös, szeplős és nagyon ért a szexhez - Fotók 18+
Elle nem mehet a napra, mert szeplői azonnal lángra kapnának.
Fotó: actiongirls
Semmit sem takar a bőrmelltartó - Fotók 18+
Kathy Lee rutinos pornós bombázó, most mégis szólóban mutatja meg magát.