|
|
Oregon partjainál kötött ki a japán dokk |
címlapsztori
1/10
Több mint 7000 kilométeres utat tett meg a Csendes-óceánon az a tavaly Japánt sújtó szökőár során elszabadult roncs, ami június 5-én az Oregon állambeli Newport partjainál bukkant fel.
Szakértők szerint a 20 méter hosszú dokkon megtelepedett növények és állatok veszélyt jelenthetnek a helyi élővilágra, így a tervek szerint a betonból és acélból álló szerkezetet 5 részre szedve távolítják el a partról. A roncs egy kis darabját kiállítják majd a városban a 9-es erősségű földrengés okozta szökőár legkevesebb 15 ezer áldozatának emlékére.
A Japán észak-nyugati részén fekvő Misawából elszabadult 150 tonnás szerkezet is alátámasztja a számítást, mely szerint a tavaly márciusban bekövetkezett katasztrófa még legalább két évig fogja éreztetni hatását. A japán kormány közlése szerint közel 5 millió tonnányi törmelék került a Csendes-óceánba a szökőár nyomán, és bár ennek 70%-a valószínűleg azonnal elsüllyedt, közel 1,5 millió tonna továbbra is a felszínen úszik. Az Egyesült Államok Nemzeti Óceán- és Atmoszférakutató Intézete ezért folyamatos figyelemmel követi a roncsok felbukkanását.
A teljes cikk: http://www.guardian.co.uk
Szerző: STOP | Forrás: The Guardian |
STOP

címkék
Japán, szökőár, roncsok