2013. május 26. vasárnap | 21. HÉT | 146. NAP | 03:18 | FÜLÖP, EVELIN

Rakétákkal és gránátokkal támadtak a Vöröskereszt épületére Líbiában

2012. augusztus 07. | 16:43
Líbiában három hónapon belül ötödszörre támadtak a független segélyszervezetre. Ismeretlen támadók a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának területét vették célba rakétákkal és gránátokkal a líbiai Miszráta kikötővárosban. A történések nyomán a szervezet kénytelen volt felfüggeszteni tevékenységét a támadás helyszínén, és Bengázi városában is.

Az épület jelentősen rongálódott az eset következtében, viszont a bent lévő hétfős személyzet közül senki nem sérült meg. Ők a fővárosba, Tripoliba vonultak vissza.

Líbiában számos erőszakos incidens történt az elmúlt napokban. Múlt kedden hét iráni segélymunkást raboltak el Bengáziban, vasárnap pedig biztonsági erők öltek meg három felfegyverzett férfit, akiket hét meghiúsult bombatámadás kísérletével gyanúsítottak, mondta el Saleh Darhoub, a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács szóvivője. Ez volt az első halálos összecsapás Kadhafi októberi halála óta.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának szóvivője, Jean-Yves Clemenzo elmondta, hogy a szervezet politikai és vallási elköteleződés nélkül végzi humanitárius tevékenységét olyan emberek megsegítésére, akiket fegyveres konfliktus vagy egyéb erőszakos cselekmények veszélyeztetnek. Azért hangsúlyozta ezt Clemenzo, mert a szervezetet gyakran tévesztik össze valamiféle vallási mozgalommal.

A Líbiában tapasztaltak azért is érthetetlenek, mert a tavalyi évi Kadhafi ellenes lázadás során a szervezet dolgozói - saját életük kockáztatásával - végig élelem és orvosi ellátás biztosításával segítették a civileket, ideértve a Kadhafi csapatai által hosszú időn keresztül ostromolt Miszrátában rekedteket is.


A teljes cikk: http://www.guardian.co.uk

Szerző: STOP   |   Forrás: The Guardian   |   STOP

címkék
Líbia, Vöröskereszt, zavargások



címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
231.83

szavazás
Megvenné az olcsóbb csempész-cigit?
Igen Nem Nem tudom
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: babesmachine
Hátulról így még egy csaj sem mutatta magát - Fotók 18+
Nem Yummy a visszafogott nő mintapéldánya.
Fotó: novoporn
A legtutibb MILF, akit valaha láttál - Fotók 18+
Sunny Leone könnyen lehet, hogy elvinné a pálmát egy MILF-versenyen.
Fotó: babes
Besírnál, ha te adnál neki jóéjt puszit - Fotók 18+
Bree Daniels az a csaj, akit bármikor el tudnál képzelni magad mellett.