|
|
Szakmailag felkészületlen az olimpiai játékok biztonságáért felelős személyzet |
Mindössze pár nappal az olimpiai játékok megnyitója előtt újabb súlyos kétségek merültek fel az esemény biztonságát illetően.
A hadsereg és a rendőrség bevonásával, úgy tűnik, sikerült túljutni a megfelelő számú személyzet biztosításának problémáján. Most azonban az esemény biztonságáért felelős G4S cég által alkalmazott emberek szakmai kiképzésének minősége vált megkérdőjelezhetővé.
Olyan biztonságtechnikailag kulcsfontosságú feladatok betöltésére toborzott embereket a G4S, mint az olimpiai helyszínekre bevitt táskák átvilágítása. A munka nem kis szakmai hozzáértést és felelősségvállalást igényel: az átvilágítást végző munkatársak jelentik a legfontosabb védelmi vonalat a házi készítésű robbanószerek és egyéb fegyverek becsempészésének megakadályozására.
Ehhez képest a The Guardian című brit lap birtokába jutott információk szerint a nagyrészt újoncokból álló személyzet kiképzése több szempontból ad okot aggodalomra. A felkészítés szinte teljes egészében számítógépes szimuláción alapszik, és a jelöltek mindössze 20 percet töltenek azzal, hogy magán az átvilágító berendezésen gyakoroljanak. A képzés 7 modulját lezáró vizsgák során a jelentkezőknek feleletválasztós tesztek formájában 25 átvilágított táska képéből kell kiszűrni a biztonságra veszélyes eszközt tartalmazókat. A sikeres vizsgához 75%-os eredmény szükséges, ám sikertelen vizsga esetén rögtön újra próbálkozhatnak a jelöltek, méghozzá egészen addig, amíg el nem érik a szükséges pontszámot. Ez azt jelenti, hogy a próbatétel hozzáértés nélkül, átlagos memóriával is - emlékezve a 3 opció közül a 2 rosszra - könnyedén teljesíthető.
A teszt előtt felhívják a pályázók figyelmét arra, hogy ha nem megfelelő tudással, csalás útján mennek át a vizsgán, azzal emberéleteket veszélyeztetnek. Egy bennfentes szerint azonban a teszt közben már senki nem ellenőrzi őket, a felügyelők orra előtt zajlik a helyes megoldások megvitatása. "A vizsga alatt gond nélkül segíthettünk egymásnak, senki nem avatkozott közbe, hogy a beszélgetésnek véget vessen" - mondta el az egyik gyakornok, aki maga sem bízik társai felkészültségében.
A G4S a vádak ellenére kitart azon álláspontja mellett, hogy a képzés maximálisan megfelel az előírásoknak, a játékok szervezőbizottsága, a LOCOG, mind a számítógép alapú oktatást, mind pedig az azt lezáró vizsgát jóváhagyta. Nyilatkozatuk szerint egyáltalán nem szokatlan vagy hibás az eljárás, mely többszöri lehetőséget biztosít a tréning sikeres teljesítésére. A G4S szóvivője azt is elmondta, nem tartják problémának, ha a jelöltek között beszélgetés alakul ki a tesztek helyes megoldását illetően, hiszen ezek a diskurzusok csak elmélyítik tudásukat és növelik felkészültségüket.
A G4S magabiztosságát cáfolja, hogy a megfelelő személyzet hiánya az átvilágító berendezések kezelésére a kormány válságkezelő bizottságának (COBRA) ülésén is problémaként merült fel, értesült a The Guardian.
A teljes cikk: http://www.guardian.co.uk
Szerző: STOP | Forrás: The Guardian |
STOP

címkék
London, olimpia, biztonság