2013. május 19. vasárnap | 20. HÉT | 139. NAP | 08:13 | MILÁN, IVÓ
Alföldi Róbert és Koltai Tamás

Alföldi ezerrel pörög

Utolsó premierje volt Alföldi Róbertnek a Nemzeti Színházban, ahol a nagyon nagy sikerrel fogadott Mephistót állította színpadra, a Nemzetri Színháztól szintén megváló, ott utolsó alakítását játszó Stohl Andrással a címszerepben. Alföldivel egy könyvbemutatón találkoztunk, ahol ő volt a moderátor.
Új színt hoz a mozikba egy magyar vállalkozás
Az utóbbi két évtizedben szinte teljesen hiányzó európai közönségfilmekkel, elsőként olasz mozisikerekkel lép piacra júniustól egy magyar vállalkozás, amely eddig mozik üzemeltetésével foglalkozott.
Júniusban az Úgy hívlak: Amore című romantikus film országos forgalmazásával mutatkozik be, júliusban a John Malkovich-csal forgatott Szibériai neveléssel, szeptemberben pedig az Előtted az élet című vígjátékkal indítja filmforgalmazói tevékenységét
ByeAlex - Fotó: eurovision.tv - Sender Hestemen/EBU
Eurovízió - ByeAlex tizedik helyen végzett
A magyar versenyző, ByeAlex 84 ponttal a tizedik helyen végzett Malmőben az 58. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Cseh napok a Katonában
Csekkold! címmel háromnapos cseh színházi fesztivált tartanak a budapesti Katona József Színházban május 24. és 26. között. A rendezvény alatt cseh művészek és a Katona társulatának tagjai is fellépnek.
Három egymást követő estén lehetőség nyílik a cseh színházzal való találkozásra különböző formákban - előadás, felolvasószínház, kortárs opera filmen, fotókiállítás vagy a meghívott alkotókkal rendezett beszélgetés keretében.A mai cseh színház fontos
Wagner-fesztivál az Erkel Színházban
A Tannhäuser, a Lohengrin, a Trisztán és Izolda, A walkür és Az istenek alkonya című Wagner-operákból hangzanak el részletek szerda este, a zeneszerző születésének 200. évfordulóján az Erkel Színházban.
A gálaesten a Concerto Budapest zenekar közreműködik Kovács János vezényletével, és fellép a Magyar Nemzeti Balett is. "A Magyar Állami Operaház Wagner-repertoárjának korábbi és közelmúltbeli darabjaiból készült a válogatás, de a következő évadban ha
Eurovízió - ByeAlex a TOP10-be is bekerülhet
ByeAlex a döntőbe jutással is elégedett, színpadi produkciójának kísérőzenészei optimistábbak: úgy látják, minden esély megvan a korábbi éveket felülmúló magyar szereplésre a malmői Eurovíziós Dalfesztivál fináléjában. Az MTI Wéber Helga vokalistát és Kővágó Dániel gitárost kérdezte.
"Szombaton este Alex és mi is már sokkal lazábban fogunk tudni hozzáállni a produkcióhoz, a döntőbe jutással legurult rólunk a teher. Az előjelek, meg a megérzés azt mondatják velem, hogy jobb helyezést fogunk elérni, mint az elmúlt években a magyar
Izgalmas színházi fesztivál lesz Kaposváron
Három társulat négy előadással, három ingyenes koncerttel, egy zenés irodalmi esttel és egy filmbemutatóval várja az érdeklődőket Kaposváron a Festők városa hangulatfesztiválhoz kapcsolódó, május 22-én kezdődő négynapos Felolvasó-színházi fesztiválon.
Az esemény házigazdája és főszervezője a kaposvári Csiky Gergely Színház, társszervezők a kassai Thália Színház és a szabadkai Népszínház - tájékoztatta a kaposvári színház az MTI-t.A szervezők közlése szerint mindhárom társulat egy-egy önálló darabb
Miénk a Vár! - Tiétek a lekvár
Ma kezdődik a Miénk a vár! című kulturális fesztivál a budapesti Vajdahunyadvárban, ahol hagyományőrző haditorna, lovagi játékok és vártúra is várja az érdeklődőket.
A háromnapos eseményen a várak - egyebek mellett Csesznek, Eger, Szigetvár, Sümeg és Esztergom - különböző programokkal, így például íjászattal, hadipróbákkal, lovagi játékokkal és lantzenével mutatkoznak be a nagyközönségnek.A várak képviselői fegyv
Rendőri védelem kell egy színházi előadásnak - az igazgató nem érti
Rendőri védelemmel játssza szombaton a Temesvári Nemzeti Színház Nick Mancuso hollywoodi színész "Isten egy gengszter" című egyéni performanszát, miután az intézmény fenyegető levelet kapott az előadás címe miatt.
A kanadai származású filmszínész önálló produkcióján civil ruhás rendőrök lesznek jelen, a színház környékén pedig rendfenntartók állnak majd készenlétben. A napokban ugyanis egy ismeretlen "könyörtelen bánásmóddal" fenyegette meg a színház vezetését
Simet László Magyar kötéltáncos a Cirque du Soliel új sztárja
Simet László artista az elmúlt években sikert sikerre halmoz. A világhírű kötéltáncos volt a tavalyi londoni olimpia és később a paralimpia záró showjának egyik legnagyobb látványossága. Idén pedig teljesül, ami minden artista legnagyobb álma, az új Cirque du Soleil show vezető karaktere lesz!
"Tarlós Úr, ideje leváltani Dörner Györgyöt"
Az MSZP fővárosi frakcióvezetője pénteken nyílt levélben szólította fel Tarlós István főpolgármestert, hogy kezdeményezze Dörner György leváltását az Újszínház éléről.
Horváth Csaba azt írta: Tarlós István másfél évvel ezelőtt minden tiltakozás, morális és szakmai ellenérv dacára döntött úgy, hogy a "szélsőjobboldali nézeteiről ismert" Dörner Györgyöt nevezi ki az Újszínház élére. A szocialista politikus szerint ma
Fiatal és csinos - nagy siker Cannes-ban Ozon prosti-filmje
Összetett női szerepekkel és színésznői revelációkkal kezdődtek csütörtökön a 66. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjai.
A Harry Potter-szériában megismert Emma Watson hollywoodi hírességek otthonába betörő kamaszbanda tagját alakítja Sofia Coppola The Bling Ring (Lopom a sztárom) című alkotásában, amelyet a második legfontosabb program, az Un certain regard (Egy bizon
Lótuszhajtogatás, mandala- és hennafestés - India a pünkösdi díszvendég
Közel négyszáz résztvevőt, díszvendégként Indiából érkező fellépőket is várnak a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum különleges pünkösdi programjára, a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló UNESCO-egyezmény tízéves évfordulójával egybekötött fesztiválra.
Vasárnap és hétfőn a solymászoktól a matyókig 13 hazai közösség és több külföldi vendég ad ízelítőt tudása legjavából a Skanzenben. Minden portán mozognak, zenélnek, énekelnek és kézműveskednek majd - tájékoztatta az MTI-t Kecskés Noémi, a néprajzi m
Eurovíziós dalfesztivál: ByeAlex bejutott a döntőbe
A második fordulóban 17 ország képviselője adta elő dalát Malmőben az Eurovíziós Dalversenyen, ByeAlex tizenkettedikként lépett fel az örmény csapat után és a norvég énekesnő előtt.
Az elődöntőből tízen jutottak tovább a szombati döntőbe. Magyarországon kívül Azerbajdzsán, Románia, Grúzia, Norvégia, Izland, Örményország, Finnország, Málta és Görögország versenyezhet.
Rupáner-Gallé Margó Pelenka, fakanál és toll is van a kezében
Megírta ötödik könyvét, a bajor-magyar konyha ötvözéséből létrehozta a Rupáner-konyhát, két kislányáról írt babanaplóját rendszeresen közli egy nagy női portál. Rupáner-Gallé Margónál pelenka, fakanál és toll remekül elfér egymás mellett.
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
234.56

szavazás
Elegendő a pedagógus és egészségügyi béremelés?
Igen Nem Porhintés az egész
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: photodromm
Hiába próbálnád, úgysem tudnád kielégíteni - Fotók 18+
nem vagy elég tökös egy ilyen csajhoz...
Vörös, szeplős és nagyon ért a szexhez - Fotók 18+
Elle nem mehet a napra, mert szeplői azonnal lángra kapnának.
Fotó: actiongirls
Semmit sem takar a bőrmelltartó - Fotók 18+
Kathy Lee rutinos pornós bombázó, most mégis szólóban mutatja meg magát.