Elszakadt a cérna: tiltakoznak, mert nem hátrálhatnak tovább
A parlamenti többség megszavazta a műemlékvédelmi szervezet jogkörének csonkítását. Műemlékvédelmi szakemberek nyílt levélben tiltakoztak "a műemlékvédelem érdekeinek és a magyarországi épített örökség intézményes védelmének sérelme" miatt.
A levél megfogalmazói emlékeztettek, hogy a Parlament megszavazta a műemlékvédelmi szervezet hatósági jogkörének alapvető csonkítását, és ezután dr. Tamási Judit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke június 19-én lemondott megbízatásáról.
A tiltakozók röviden áttekintik a műemlékvédelem szervezeti kapacitásának és hatókörének folyamatos szűkülését a rendszerváltás óta. "A támogatási formák megszűnésével a beruházói, tulajdonosi érdekek egyre inkább szembekerültek a műemléki értékek fenntartására irányuló közérdekkel" - utalnak az egyik legsúlyosabb konfliktusra.
Úgy ítélik meg: "összességében merevebb, bürokratikusabban működő rendszer jött létre, több terhet róva a tulajdonosokra és az államigazgatásra egyaránt, s egyben kevésbé biztosítva a közérdek érvényesülését.
A Kormányzat válaszúthoz érkezett: amennyiben az eddig követett úton megy tovább, a parciális magánérdek maga alá gyűri a nemzeti kulturális értékek fenntartásának, megőrzésének a kormányprogramban és az Alaptörvényben is rögzített alapelveit. Mindez a kulturális veszteségeken túlmenően a jövő nemzedékek gazdasági érdekeivel is ellentétes, hiszen a műemlékek a turizmuson keresztül az ország GDP-jéhez is jelentősen hozzájárulnak" - írják a tiltakozók.
A kormány intézkedéseinek megváltoztatását várják, és a hivatal vezetőjének lemondása után azt is nyomatékosan hozzáteszik: alapvető fontosságúnak tartják, hogy "a műemlékvédelem élén olyan vezető álljon, akinek szakmai felkészültsége, a közérdek védelme iránti elkötelezettsége és a beruházói érdekektől való függetlensége vitathatatlan."
|
STOP

Az LMP az "udvari szállítókról" és "narancsos oligarchákról"
"Az LMP-ben él a gyanú, hogy a Kossuth téren zajló munkálatokhoz is kapcsolódhatnak olyan közbeszerzések, amelyeket ezzel a módosítással akarnak eltitkolni a nyilvánosság elől" - jelentette ki a kiemelt beruházásokról szóló törvény vitájában Schiffer András LMP-s képviselő.
K"itért arra is, hogy ezt követően, kedden a parlament elé került az örökségvédelmi törvény módosítása is, ami olyan rövidre szabja a régészeti feltárások idejét és annyira gyengíti a hatósági kontrollt, hogy az "udvari szállítókat" és a "narancsos oligarchákat" már a kulturális örökség védelme sem akadályozza a beruházások során."
Hozzáteszik, hogy "az elmúlt két évben történt intézményi és jogszabályi változtatások végső csapást jelentettek a műemlékvédelem maradék szervezetére. A kormányhivatalokba aprózott, majd hatósági jogkörüktől javarészt megfosztott felügyeleti egységek a műemlékek kezelésében epizódszereplővé degradálódtak. Hatáskörüket a műemlékek és a műemlékvédelem alapvető jellegzetességeit, szakmai igényeit figyelmen kívül hagyó rendelkezések korlátozzák.""Az LMP-ben él a gyanú, hogy a Kossuth téren zajló munkálatokhoz is kapcsolódhatnak olyan közbeszerzések, amelyeket ezzel a módosítással akarnak eltitkolni a nyilvánosság elől" - jelentette ki a kiemelt beruházásokról szóló törvény vitájában Schiffer András LMP-s képviselő.
K"itért arra is, hogy ezt követően, kedden a parlament elé került az örökségvédelmi törvény módosítása is, ami olyan rövidre szabja a régészeti feltárások idejét és annyira gyengíti a hatósági kontrollt, hogy az "udvari szállítókat" és a "narancsos oligarchákat" már a kulturális örökség védelme sem akadályozza a beruházások során."
Úgy ítélik meg: "összességében merevebb, bürokratikusabban működő rendszer jött létre, több terhet róva a tulajdonosokra és az államigazgatásra egyaránt, s egyben kevésbé biztosítva a közérdek érvényesülését.
A Kormányzat válaszúthoz érkezett: amennyiben az eddig követett úton megy tovább, a parciális magánérdek maga alá gyűri a nemzeti kulturális értékek fenntartásának, megőrzésének a kormányprogramban és az Alaptörvényben is rögzített alapelveit. Mindez a kulturális veszteségeken túlmenően a jövő nemzedékek gazdasági érdekeivel is ellentétes, hiszen a műemlékek a turizmuson keresztül az ország GDP-jéhez is jelentősen hozzájárulnak" - írják a tiltakozók.
A kormány intézkedéseinek megváltoztatását várják, és a hivatal vezetőjének lemondása után azt is nyomatékosan hozzáteszik: alapvető fontosságúnak tartják, hogy "a műemlékvédelem élén olyan vezető álljon, akinek szakmai felkészültsége, a közérdek védelme iránti elkötelezettsége és a beruházói érdekektől való függetlensége vitathatatlan."
|
címkék
Orbán-kormány, örökségvédelem, KÖHa rovat további hírei
Eurovízió - ByeAlex tizedik helyen végzett
Cseh napok a Katonában
Wagner-fesztivál az Erkel Színházban
Eurovízió - ByeAlex a TOP10-be is bekerülhet
Izgalmas színházi fesztivál lesz Kaposváron
Miénk a Vár! - Tiétek a lekvár
Rendőri védelem kell egy színházi előadásnak - az igazgató nem érti