2013. június 19. szerda | 25. HÉT | 170. NAP | 02:41 | GYÁRFÁS, SZORINA

Sztárparádé a megnyitón

2012. július 26. | 08:17
Augusztus elsejéig látható a budapesti Symbol Art Galériában Kabar Vivien festőművész kiállítása. A nemzetközileg is elismert művész tárlatát szerda este nyitották meg.

Korábban irodalommal is foglalkozott, elmerült az ezoterikus tanok tanulmányozásában - Kabar Vivien igen sokoldalú alkotó. Mint a megnyitón elmondta, mára már egészen a festészet uralja a lelkét. A jelenlévők pedig megállapíthatták, hogy ez a lélek összetett, kiismerhetetlen - legalábbis erről árulkodnak a művész kiállított festményei.

A nagy érdeklődés kísérte megnyitón Bodrogi Gyula színművész méltatta a festőnő eddigi pályafutását, a zenét pedig Lang Györgyi és Falusi Mariann szolgáltatta, akik - Kabar Vivien kérésére - ezúttal nem saját dalaikból, hanem a musicalek világából válogattak össze egy csokorra valót.

A kiállítást, amelynek címe "A VILÁG KABARé", természetesen a kabaré világának jól ismert személyiségei közül többen is az elsők között tekintették meg, ahogy arról fényképeink is tanúskodnak. Kabar Vivien egyéni látásmódja, a világról alkotott képe pedig valójában nem kabaré, de erről érdemes mindenkinek saját szemével meggyőződnie.


Szerző: Csanádi   |  egyéb írások a szerzőtől »   |   STOP

címkék
Kabar Vivien, Bodrogi Gyula, kiállítás, képzőművészet


a rovat további hírei
Hyppolit: vicces, korrekt, kissé avitt 60 éves lett a táncművész Budapestre tart a Step Up belga királya Szabó István lesz az Arany Barack filmfesztivál zsűrielnöke Az Attraction és a fair play díjas sportolók vettek részt Áder díszvacsoráján Jó évet zárt a jubiláló Katona József Színház Állatsimogató is lesz a Vajdahunyadvárban
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
236.74

szavazás
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: playboy
Vernél neki tejszínhabot - Fotók 18+
Utálod a konyhai munkát?
Fotó: silviasaint.com
A nő, akinek minden porcikáját kényeztetnéd - Fotók 18+
Silvia Saint rutinos pornósztár, tudja, mit kell tennie, hogy örömöt szerezzen a férfiaknak.
Fotó: Twistys
A széles csípő nem akadály - Fotók 18+
A szomszéd nője akkor is vonzó, ha nem egy katalógusból lép elő.