2013. május 23. csütörtök | 21. HÉT | 143. NAP | 11:02 | DEZSŐ, DÉZI

Újabb négy évre Aján Tamás a súlyemelők elnöke

A következő négy évben is Aján Tamás irányítja a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget (IWF), miután a küldöttek megerősítették elnöki pozíciójában a hétfői, moszkvai tisztújító kongresszuson.
Magyar Kupa: Coulibaly vezérletével megvédte címét a Debrecen
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, mivel a kispesti Bozsik Stadionban rendezett szerdai döntőben Adamo Coulibaly vezérletével és két góljával 2-1-re legyőzte a bajnok Győri ETO FC együttesét.
Sikerével a Debrecen - amely története során hatodszor nyerte meg a trófeát - 30 millió forinttal gazdagodik, míg a vesztes Győr 10 millió forintot kap.Mivel a Győr bajnokként a Bajnokok Ligájában indulhat, így a Debrecen már a találkozó előtt is biz
Brüsszeli tenisztorna - Czinkék simán kikaptak
Czink Melinda a szerb Bojana Jovanovski oldalán két sima szettben kikapott az Olga Govorcova, Alicja Rosolska fehérorosz, lengyel duótól a 690 ezer dollár összdíjazású, salakpályás női tenisztorna párosversenyének első fordulójában.
Eredmény:páros 1. forduló (a 8 közé jutásért):-------------------------------------Olga Govorcova, Alicja Rosolska (fehérorosz, lengyel)-Czink Melinda, Bojana Jovanovski (magyar, szerb) 6:1, 6:1
Képünk illusztráció
Három bronzzal gazdagodtak a pécsi vívók
Két helyszínen három bronzérmet is szereztek a PTE-PEAC-PSNZRT utánpótlás vívói a hétvégén.
A gyerekcsatorna adja az MK-döntőt
Az M2 élőben közvetíti a labdarúgó Magyar Kupa szerdai fináléját, amelyet a már bajnok Győri ETO FC és a címvédő DVSC-TEVA vív egymással.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) keddi közleménye szerint a kispesti Bozsik Stadionban sorra kerülő összecsapást 19.55 órától közvetíti majd a csatorna, a mérkőzés kommentátora Knézy Jenő lesz. A Győr története során még so
Sportközvetítések a televíziókban
A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban:
május 21., kedd:Sportklub18.45: Kézilabda, férfi NB I, döntő, 2. mérkőzés, Pick Szeged-MKB VeszprémEurosport12.00: Tenisz, ATP-torna, DüsseldorfEurosport 214.30: Kerékpározás, Giro d'Italia, 16. szakaszDigisport 110.30: Tenisz, WTA-torna, Brüsszel18.
Visszatér Finnországba a magyar hokikapus
Hetényi Zoltán a finn élvonalban szereplő Tappara Tampere jégkorongcsapatában folytatja pályafutását.
Az idén bajnoki ezüstérmes klub honlapjának hétfői beszámolója szerint a magyar válogatott kapus kettő plusz egy évre írt alá.A 25 éves játékos az elmúlt idényben az egyesült államokbeli East Coast Hockey League-ben (ECHL), azaz a harmadosztályban sz
Tenisz - A legfrissebb ranglisták
A vasárnap zárult római tornát megnyerő spanyol Rafael Nadal egy helyet előrelépve a negyedik a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.
Az élen továbbra is az olasz fővárosban már a negyeddöntőben búcsúzó szerb Novak Djokovic áll, míg a legjobb magyar - a versenyeket szervező ATP honlapja alapján - a 252. helyet elfoglaló Fucsovics Márton.Férfi tenisz-világranglista (zárójelben a le
Ismét bíróság elé kerülnek a korrupt futballvezetők
Nem hozott jogerős ítéletet hétfőn a bukaresti legfelső bíróság az adócsalással, sikkasztással és korrupciós bűncselekményekkel vádolt román futballvezetők perében, hanem újratárgyalásra visszaküldte az ügyet a bukaresti táblabíróságra.
Novemberben a táblabíróság jelentős mértékű adócsalásban találta vétkesnek a román futball nyolc közismert vezetőjét, akikre összesen 40 év börtönbüntetést szabott ki.A nyolc embert azzal vádolják, hogy 1999 és 2005 között 1,5 millió dollárral megkár
Legyőzte az Újpest a Fradit
Az 1. FC Nürnberg nyerte a Ferencváros Telkiben rendezett pünkösdi nemzetközi labdarúgó utánpótlástornáját.
A szervezők tájékoztatása szerint a németek a döntőben az FC Bruges csapatát verték 4-2-re.A bronzérmet a címvédő SC Braga szerezte meg, a portugálok 4-3-ra győztek a Slavia Praha ellen. A 16 éven aluliakból álló csapatok tornáján az ötödik helyért a
Már-már ezüstérmes a Videoton
A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján.
A székesfehérváriak sikerükkel kihasználták az MTK Budapest délutáni vereségét, s így hárompontos előnyre tettek szert a fővárosi gárdával szemben az ezüstéremért vívott harcban.OTP Bank Liga, 28. forduló:Videoton FC-Kaposvári Rákóczi FC 2-1 (1-0)---
Kínlódva nyert az Újpest
Az Újpest 2-1-re győzött Vácon a már kiesett Eger vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján.
Az MLSZ a villanyvilágítás hiánya miatt nem adta meg a licencet a hazai meccsekre, ezért az Eger a bajnokságban nem szerepelhet saját otthonában, így Debrecenben, Miskolcon, Budapesten a Vasas stadionjában, illetve Vácon fogadta aktuális ellenfeleit.
Újabb lépés az egri vízilabda bajnoki cím felé
A döntő második mérkőzését is megnyerte az Eger férfi vízilabdacsapata a Szolnok ellen, így már csak egy győzelemre áll a bajnoki címtől.
Siófok - PMFC A pécsi focisták bukták a prémiumot - vereség Siófokon
A Siófok hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Pécset a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján, így megőrizte reményét a bennmaradásra. A pécsi focisták meg sirathatják a prémiumot.
Győrben nyert a Fradi az MTK ellen
A Ferencváros 2-0-s győzelmet aratott Győrben az MTK Budapest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában, a szombati örökrangadón.
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
230.46

szavazás
Megvenné az olcsóbb csempész-cigit?
Igen Nem Nem tudom
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: suicidegirls
Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...
Fotó: metart
Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.