2013. május 19. vasárnap | 20. HÉT | 139. NAP | 08:51 | MILÁN, IVÓ

Kirúghatja Felipe Massát a Ferrari

2012. május 17. | 09:10
Könnyen lehet, hogy szezon közben megválik Felipe Massától a Ferrari. A brazil Forma-1-es pilóta idén is sovány teljesítményt nyújt, és a vezetőknek elegük lett a sorozatos kudarcokból.

Felipe Massa idén sem kápráztatta el a Ferrari híveit, de ettől nagyobb baj, hogy már a maranellói istálló vezetői is megelégelték a pocsék eredményeket. A brazil pilóta idén mindössze két pontot termelt, míg csapattársa, Fernando Alonso az F2012-es kezdeti gyengélkedése ellenére már nyert egy futamot és öt forduló után a Red Bull címvédő-listavezetőjéhez, Sebastian Vettelhez hasonlóan 61 ponttal áll, amivel a második helyet foglalja el a világbajnoki pontversenyben.

Massa gyengélkedése miatt a Ferrari mindössze negyedik a konstruktőri versenyben, a Red Bull, a McLaren és a Lotus is megelőzi. Az olasz csapat közleményt adott ki, amelyben jobb teljesítményt várnak a braziltól.

- A Spanyol Nagydíjon Felipe Massa roppant balszerencsés volt az időmérőn és a versenyen is - olvasható a Ferrari weboldalán nyilvánosságra hozott közleményben. Mindenki, de leginkább Massa jobb teljesítményt vár a Monacói Nagydíjtól kezdve.

Miután a Ferrari elégedetlensége immáron nyilvánvaló, a nemzetközi szaksajtó újra megkezdte a lehetséges Massa-utódok feltérképezését, és a jelek szerint legalább féltucat olyan versenyző van a Forma-1 közelében, akik esélyesként pályázhatnának a dél-amerikai helyére, amennyiben a pletykáknak megfelelően Monaco után valóban kirúgják. Sergio Pérezzel, a Sauber pilótájával csak a 2013-as idénytől számolnak az olaszok, de rövid távon a Force India-pilóták, Paul di Resta és Nico Hülkenberg, illetve a Lotus tesztelője, Jerome D'Ambrosio szerződtetése merült fel lehetőségként - írja az Új Ász.


Forrás: STOP/Új Ász   |   STOP

címkék
Forma-1, Ferrari, Felipe Massa


a rovat további hírei
Már-már ezüstérmes a Videoton Kínlódva nyert az Újpest Újabb lépés az egri vízilabda bajnoki cím felé A pécsi focisták bukták a prémiumot - vereség Siófokon Győrben nyert a Fradi az MTK ellen Férfi kézilabda döntő - Előny a Veszprémnél Észjátékot nyertek Miskolcon
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
234.56

szavazás
Elegendő a pedagógus és egészségügyi béremelés?
Igen Nem Porhintés az egész
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: photodromm
Hiába próbálnád, úgysem tudnád kielégíteni - Fotók 18+
nem vagy elég tökös egy ilyen csajhoz...
Vörös, szeplős és nagyon ért a szexhez - Fotók 18+
Elle nem mehet a napra, mert szeplői azonnal lángra kapnának.
Fotó: actiongirls
Semmit sem takar a bőrmelltartó - Fotók 18+
Kathy Lee rutinos pornós bombázó, most mégis szólóban mutatja meg magát.