2013. május 23. csütörtök | 21. HÉT | 143. NAP | 00:47 | DEZSŐ, DÉZI

Kővágónak bizonyítékai vannak, hogy nem találkozott a doppingellenőrökkel

2012. július 26. | 18:27
Kővágó Zoltán és a Magyar Antidopping Csoport (MACS) álláspontja szerint tavaly augusztusban a magyar diszkoszvető nem találkozott doppingellenőrökkel, s nem tagadta meg a doppingellenőrzést.

Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) főtitkára az MTI-nek a csak csütörtökön nyilvánosságra került esetről elmondta, Kővágó tanúkkal és tényekkel tudja bizonyítani, hogy nem találkozott az ügyben érintett két osztrák doppingellenőrrel.

"Semmilyen tárgyi bizonyíték nincs arra, hogy Kővágó Zoltán megtagadta a doppingellenőrzést" - jelentette ki Gyulai Márton. Hozzátette: amíg a versenyző számos tárgyi bizonyítékkal támasztotta alá igazát, addig a másik oldalon egyetlen ember, a vizsgálatot vezető doppingellenőr ellentmondásokkal teli vallomása áll.

Kővágót tavaly augusztusban akarta ellenőrizni Szolnokon két doppingellenőr, de a megadott címen nem találták. A doppingellenőrök állítása szerint ezután felhívták az atlétát telefonon, aki megtagadta a találkozást, azaz az ellenőrzést. Ezért pedig kétéves eltiltás jár.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) értesítése után a független magyar doppingbizottság június 6-án úgy foglalt állást, hogy Kővágó nem követett el doppingvétséget. Ezután az IAAF a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, amely eltiltotta a diszkoszvetőt.

Gyulai Márton hangsúlyozta, értetlenül áll az eset előtt, mivel minden Kővágó igazát bizonyítja. Az MTI kérdésére a MASZ főtitkára közölte, az fel sem merült, hogy a versenyzőt megfosztják a júniusi Európa-bajnokságon szerzett bronzérmétől.

A MASZ csütörtök reggel közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy "a CAS másodfokú döntésében helyt adott a Nemzetközi Atlétikai Szövetség fellebbezésében foglaltaknak, mely szerint a sportoló megszegte doppingellenes kötelezettségeit, és kivonta magát a doppingellenőrzés alól", s ezért kétéves eltiltást kapott.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
olimpia, London 2012, dopping


a rovat további hírei
Magyar Kupa: Coulibaly vezérletével megvédte címét a Debrecen Brüsszeli tenisztorna - Czinkék simán kikaptak Három bronzzal gazdagodtak a pécsi vívók A gyerekcsatorna adja az MK-döntőt Sportközvetítések a televíziókban Visszatér Finnországba a magyar hokikapus Tenisz - A legfrissebb ranglisták
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
230.46

szavazás
Megvenné az olcsóbb csempész-cigit?
Igen Nem Nem tudom
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: suicidegirls
Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...
Fotó: metart
Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.