2013. június 19. szerda | 25. HÉT | 170. NAP | 05:27 | GYÁRFÁS, SZORINA

Újabb kínai készül az űrbe

2012. június 09. | 21:59
Kína újabb űrhajót küld a világűrbe, háromfős személyzettel; ez lesz az első űrhajósokkal végrehajtott dokkolás a 2011 szeptembere óta Föld körül keringő kínai kísérleti űrállomásmodulon.

Szombati pekingi értesülés szerint a felbocsátásra június közepén kerülhet sor. A Hszinhua hírügynökség arról számolt be, hogy a Sencsou-9 (Shenzhou-9) űrhajót és hordozórakétáját már az ország északnyugati részén lévő starthelyre szállították, s folynak az indítás előkészületei.

A hírügynökség által idézett űrkutatási szóvivő elmondta, hogy a következő napokban a berendezések, valamint a földi irányítás működését tesztelik, közben pedig a már teljesen felkészült űrhajósok közös gyakorlatokat végeznek.

Niu Hung-kuang (Niu Hongguang), a program helyettes vezetője korábban elárulta: három űrhajós felküldését tervezik, és valószínűleg egyikük egy nő lesz. A végső összetételről az utolsó pillanatban, az űrhajósok aktuális fizikai és szellemi állapotától függően döntenek.

A tervek szerint a személyzet feladata a tavaly szeptember óta pályán lévő Tienkung-1 (Tiangong-1) űrállomásmodul megközelítése, a hozzákapcsolódás, illetve az átszállás lesz. A dokkolást kézzel hajtják végre, s az űrhajósok közül csak ketten lépnek a Tienkung-1 fedélzetére, harmadik társuk biztonsági okokból az űrhajóban marad.

Az egyetlen elemből álló kísérleti űrállomáson elsőként az ember nélküli Sencsou-8 űrhajó dokkolt tavaly november elején. A tervek szerint további két - űrhajósokkal végrehajtott - dokkolásra kerül majd sor a Sencsou-9 és a Sencsou-10 küldetésében.

Kína 2016 körülre szeretné megépíteni önálló űrlaboratóriumát, 2020 körül pedig már egy űrhajósok fogadására alkalmas, 60 tonnásra tervezett űrállomást kívánnak beüzemelni. A szakemberek elképzelései szerint ez idővel felválthatná a küldetését akkoriban befejező Nemzetközi Űrállomást, és külföldi űrhajósokat is fogadna.

Kína először 2003-ban küldött embert a világűrbe. A sikeres utazás azt jelentette, hogy a volt Szovjetunió és az Egyesült Államok után Kína lett a harmadik olyan ország a világon, amely saját területéről, saját fejlesztésű űreszközzel embert juttatott a világűrbe.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
űrjajós, űrkutatás, Kína


a rovat további hírei
Visszajártak a sírrablók - a freskókra már nem jutott idejük Furcsa fény uralta az eget, elképedt az egész város - videó! Meglovagolta a 9 méteres cápát - Videó A kicsik pusmogtak és szuszogtak - brit tudósok megfejtették a rejtélyt A dualizmus korának óriása előtt tisztelegnek Floridában látták a jeti rokonát? Videó Az egereknek most sokkal jobb
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
236.74

szavazás
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: playboy
Vernél neki tejszínhabot - Fotók 18+
Utálod a konyhai munkát?
Fotó: silviasaint.com
A nő, akinek minden porcikáját kényeztetnéd - Fotók 18+
Silvia Saint rutinos pornósztár, tudja, mit kell tennie, hogy örömöt szerezzen a férfiaknak.
Fotó: Twistys
A széles csípő nem akadály - Fotók 18+
A szomszéd nője akkor is vonzó, ha nem egy katalógusból lép elő.