Apák és fiúk
Történt, hogy a hétvége szombatján Nyugotszenterzsébeten két ember tagfelvételét kérte a Fideszbe. Tették ezt úgy, hogy apa és fia felkereste Toller László épülő otthonát, és míg a fater a kocsiban őrködött, a fiú terepszínű ruhában, csuklyával a fején, vadásztőrrel a kezében behatolt a szocialista polgármester családi házába. Hogy ott mit akart, nem tudni, de a szolidaritás jegyében kötszert is vitt magával. Bár a felbujtó apa magára hagyta fiát és menekülőre fogta, mielőtt az éber helyiek őt is elkapták volna, végül mindketten rendőrkézre kerültek. Magukat jobbos (sic!) beállítottságúnak vallották, mintegy magyarázatként szolgálva tettükre, és bizonyságul a család összetartó erejének fontosságára. Kihallgatásuk után elengedték őket, korlátozandó szabadságvágyról nem esett szó.
Ha azt vesszük, hogy a regnáló miniszterelnök lehazaárulózása a 83. helyre jó a Fidesz listáján, két hellyel Jankovics Marcell mögött, akkor igazán integráló akkor tudna lenni a Szövetség, ha szoci prominens sérelmére elkövetett garázdaság vagy testi sértés elkövetőivel is erősödik. És ez így van rendjén. Nem véletlen, hogy az alapító Rockenbauer Zoltán már listára sem tudott kerülni, régi idők embere ő, ma már többre van szükség, ha valaki a nemzeti egységért tenni akar. Ezért állítja Pokorni Zoltán, hogy ő bizony természetesnek tartja, hogy a listán ők hátrébb szorulnak. Bizonyára a Fidesz hétvégi születésnapi buliján is merengve emlékezett egykori önmagára a rendszerváltó időkből, amikor alig várták Kövér Lászlóval meg Áder Jánossal, hogy a holnap lakatos ajtaját rátörve a jövőre mielőbb a Hazafias Népfront alelnöke mögé szoruljanak a Fidesz listáján, hogy végre egy vonalas pápista is megelőzze őket, hiszen ezt akkor sem gondolták másképp. Már akkor tűkön ültek, pedig aztán 16 évet kellett rá várniuk, becsületükre legyen mondva, volt türelmük hozzá. Célba értek.
Mégis, ha a „demokrácia ünnepén” a Fidesz listájára vetne egy pillantást a szavazó, aki egyébként nem fog, hiszen csak ikszelni megy a szavazókörbe, a rambókéssel kopogtató aktivisták nevével egyelőre nem találkozhat majd. Az elkövetők ugyanis talán túlzott megfelelési vágyuknak köszönhetően rosszul időzítettek, hiszen amikor felhívni igyekeztek magukra a párt figyelmét, már rég le volt zárva a lista. Így a következő ciklusban már nem lehetnek a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának tagjai. Azonban jó lesz figyelünk rájuk, a fiú még csak 17 éves, ha a Fidesz Ifjúsági Tagozatában valaki véletlenül hülyét mond, ő készen áll. A fater meg remek magyar ember, az ő szeretteinél fontosabb nincs neki, igaz, a fiát olykor magára hagyja a szarban és lelép, de mint mondja, náluk a jobbosság családi hagyomány, azzal meg nagy pályát lehet befutni olyan körökben, ahol azt csak tanulták.
Szerző: Jankovics Zoltán | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP
A Vélemény rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A STOP fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.

a rovat további hírei
Nyugdíjasok, menjetek Felcsútra "a Viktorhoz"!
Dohányinger
A "semmit tudó" Pálffy
Nagy a baj: Orbán megint azt hiszi, ez az ő dolga
Meddig elfogadható az asszonyverés Rogán Antalnak?
Akinek nincs trafikja, az annyit is ér
Einstein átka ül a pécsieken