Az elnök idiótái
Ahhoz, hogy újra rajtunk röhögjön az egész világ, szükség volt Schmitt Pál teljesen alkalmatlan elnöki stábjára is. Lehet, hogy nem beltenyésztett pártkáderek ivadékokkal kellett volna feltölteni a hivatalt?
A magyar tévénézők is jól ismerhetik a West Winget, azaz a nálunk Elnök emberei néven futó sorozatot, amelyben az Egyesült Államok elnöke stábjának dolgos, válságokkal teli mindennapjait követhetjük. Valószínűleg a sorozatot végignézők túlnyomó többsége fényévekkel hatékonyabban tudta volna kezelni a (Dr.) Schmitt Pált maradék reputációját végérvényesen szétzúzó plágiumbotrányt mint az adófizetők pénzén igen jól tartott köztársasági elnöki stáb, mivel a sorozatból legalább a válságkommunikáció alapjait elsajátította a vacsora, avagy a vasalnivaló mellett. A kedves tévénézők megtanulhatták, hogy az amerikai elnököt is óvni kell saját magától, és hogy ez a munka időnként a világ legnehezebb és leghálátlanabb foglalkozásai közé tartozik, ezért is tartanak rá széles látókörű, végletekig elkötelezett profikat.
A természetesen némileg idealizált amerikai elnöki hivatal és a magyar köztársasági elnök hivatala között több jelentős különbség is akad. A legfontosabb talán az, hogy míg az Egyesült Államokban a tudás, tehetség és a korábbi eredmények a meghatározóak az elnök embereinek kiválasztásában (mind a sorozatban, mind a valóságban), addig nálunk a nyelvméret és a rokonság számít elsőrangú erénynek. Azzal még semmi gond se lett volna, hogy Schmitt elnöki karrierjét Sólyom embereinek kirúgásával kezdte, ez előfordul jobb helyeken is, ám az alapvető nyelvi ismeretek eddig még Magyarországon is elvárások voltak.
Már a kezdetek kezdetén sejteni lehetett, hogy a Kiss Norbert vezetésével felálló új elnöki hivatal - Kisst Schmitt még sportdiplomata korából hozta magával - komoly kihívásokkal küzd az alapképességek területén is. Nem sokkal beiktatása után a doktorok doktora a nagy erőkkel készülő alkotmány számára készített egy fennkölt javaslatcsomagot, amelyben többek között Isten országáról és a Sátán birodalmáról értekezett kis jóindulattal általános iskolásnak nevezhető színvonalon, a magyar nyelvet ezernyi módon megújítva. Egyes rosszindulatú híresztelések szerint a zavarba ejtő, állítólag Schmitt által sem ismert szöveghez Kontrát Károly államtitkár lányát fűzte gyengéd viszony, aki 25 évesen osztályvezetőként vett repülőrajtot Sólyom Lászó stábjának kirúgása után. Hiába, új idők, új közpénzre éhes szájak.
Kiss "a szív mind az öt földrészre ellát" Norbert alkalmasságáról bárki meggyőződhetett, aki látta bravúros performanszát 2011 elején a Magyar Televízióban, miután a kissé lassan tanuló köztársasági elnöki hivatalnak szilveszterkor a Himnusszal gyűlt meg a baja, így nem csoda, hogy a hivatal egy igazi profival, ifj. Balsai Istvánnal erősített. A névazonosság nem véletlen.
Ilyen előzmények után voltaképpen semmi meglepő nincs abban, hogy a plágiumügy kirobbanása teljesen váratlanul érte az elnöki stábot, amelynek semmilyen épkézláb kommunikációs stratégiát sem sikerült kialakítania az elmúlt negyed évben. Schmitt Pál minden egyes megszólalásával egyre mélyebbre csúszott, a végpont pedig március 28 volt, amikor elégtételről beszélt annak kapcsán, hogy a tényfeltáró bizottság megállapította, hogy úgynevezett doktorija egy deka eredeti gondolatot sem tartalmaz. Mindeközben az exdoktor környezetében senki sem volt, aki bármilyen épeszű tanáccsal akadályozza meg a totális önégetést, holott csak egyre lett volna szükség: Magyarország első számú közjogi méltósága ne mondjon olyat, amit fél perc alatt szed szét a média, ne próbáljon egy olyan ügyet megvédeni, amin az első pillanattól fogva látszott, hogy védhetetlen.
Magyarországon a jelek szerint a köztársasági elnöknek nem emberei vannak, hanem idiótái - tisztelet az esetleges kivételeknek. Bármi is lesz Schmitt sorsa és bárki az utódja, bőven lesz dolga a hivatal rendberakásával. Elvégre csak Magyarország presztízse múlik rajta.
Szerző: violator | egyéb írások a szerzőtől » | Forrás: Pécsi Stop |
STOP
A Vélemény rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A STOP fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.

címkék
SCHMITT PÁL, PLÁGIUM-GYANÚ, SOTE, Hallgatói Hálózat, Orbán Viktora rovat további hírei
Nyugdíjasok, menjetek Felcsútra "a Viktorhoz"!
Dohányinger
A "semmit tudó" Pálffy
Nagy a baj: Orbán megint azt hiszi, ez az ő dolga
Meddig elfogadható az asszonyverés Rogán Antalnak?
Akinek nincs trafikja, az annyit is ér
Einstein átka ül a pécsieken