2013. május 23. csütörtök | 21. HÉT | 143. NAP | 03:02 | DEZSŐ, DÉZI

Dráguló buszjegy, kormányzati mellébeszéléssel

2012. július 25. | 17:34
Odáig jutottunk, hogy már nem is akarnak igazat mondani. Már elég nekik, ha odaböffentenek valamit, amit azután a munkájukért remegő "kormányzati" médiamunkások szórnak szét a népnek.

Fájó kimondani, de a tájékoztatás a legrosszabb kommunista időket idézi. Azokat az időket, amelyektől oly nagyon el akarják határolni magukat a fideszes vezérek.

Most éppen a busztarifák emelését próbálják valami elképesztő baromsággal magyarázni a NFM emberei. (Majdnem azt írtam, hogy szakemberei, de még időben visszafogtam magam.) Azt magyarázzák, hogy azért emelik a buszjegyek árát, hogy a lakosságot átszoktassák a vonatra.

Nos, én simán elhiszem, hogy aki ezt a közleményt kitalálta, az még életében nem volt vidéken, nem ült távolsági buszon, évszámra csak a BKV járműveit használja (a bérletet meg fizeti a minisztérium). S mint ilyen, nyilván teljesen tapasztalatlan a vidéki közlekedést illetően. Ezért azután hülyeségeket ír. És ez a jobbik eset. Mert, ha mondjuk pontosan tudja, hogy mi van vidéken, és úgy ír ilyeneket, akkor minket, választókat (lásd még: istenadta nép, vagy a zemberek) néz hülyének. Merthogy a népet nem kell ide vagy oda szoktatni. Ő pontosan tudja, hogy mi a jó neki. A világon semmi szükség arra, hogy egy pesti aktakukac nevelje rá a battonyai polgárt, hogy mivel kell neki átutaznia Mezőhegyesre.

S ha már itt járunk, ragadjunk is le Battonyánál. Mint ahogy nyilván a battonyai állampolgár is le fog ragadni. Merthogy hiába vannak sínek a két város között, szinte lehetetlen vonattal átutazni egyik helyről a másikra. A Fidesz-kormány egyik legnagyobb találmánya ugyanis itt is "virágzik". Nem szüntették meg a vasútvonalat, "csak" a vonatokat tüntették el.

Indul egy járat Battonyáról 4 óra 50-kor, meg egy másik 18 óra 38-kor Mezőhegyesre. Vagyis a polgárnak (ha nem akarja kifizetni az emelt buszjegyet), a kakasokkal kell felkelnie. Ráadásul ez esetben hajnali fél hétkor érkezik, amikor még semmi sincs nyitva. Persze kivárhatja az esti vonatot is, csakhogy hét után (amikor beér) már semmi sincs nyitva. Ezek után mondhatja neki a NFM-ből a kormányzati akárki, hogy szokjon át a vonatra. A derék battonyai polgár vélhetően csak annyit dörmög majd az orra alatt, hogy szokjon át neki a nőnemű szüleje, és annak is legfőképpen az a szerve, amit az ülésnél szokás használni.

A példa egyébként nem egyedi: az utóbbi időben rengeteg vonalról tüntették el a vonatokat a fideszes döntnökök.

Amúgy pedig mindannyian tudjuk, miért van ez az egész hajcihő. Kell a pénz, tovább kell sarcolni az embereket. De hát ezt egy kommunikációs akárki nyilván nem mondhatja ki. Pláne mostanság, amikor amúgy is alacsonyan repkednek a kirúgott kormányzati akárkik.


Szerző: jaszkari   |  egyéb írások a szerzőtől »   |   STOP


A Vélemény rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A STOP fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.

címkék
MÁV, VOLÁN, Fidesz, Orbán Viktor, vonat, Battonya, Mezőhegyes


a rovat további hírei
Miért a német bérek nőjenek? Kerényi buzizik, az úri közönség röhög... Isten, haza, csalás Nyugdíjasok, menjetek Felcsútra "a Viktorhoz"! Dohányinger A "semmit tudó" Pálffy Nagy a baj: Orbán megint azt hiszi, ez az ő dolga
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
230.46

szavazás
Megvenné az olcsóbb csempész-cigit?
Igen Nem Nem tudom
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: suicidegirls
Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...
Fotó: metart
Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.