2013. május 23. csütörtök | 21. HÉT | 143. NAP | 18:33 | DEZSŐ, DÉZI

Egy betartott választási ígéret?

2012. augusztus 17. | 16:27
Hende Csaba - akkor még nem honvédelmi miniszterként - 2008-ban szorgalmazta a rendőrség feloszlatását. Pintér Sándor - már megint belügyminiszterként - 2012-ben hozzáfogott. De az is lehet, hogy nem két év, hanem két hét telt el a választások óta, és nagyot javult a közbiztonság: megszűnt a bűnözés.

Azzal, hogy Pintér Sándor belügyminiszter döntése nyomán megszűnnek a Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szervezett bűnözés elleni egységei, illetve az NNI gazdaságvédelmi főosztálya, gyakorlatilag zöld utat kapott egy korábbi fideszes elképzelés. A jelenlegi honvédelmi miniszter, Hende Csaba ugyanis egy 2008-as televíziós interjúban arról beszélt, hogy meg kell szüntetni a rendőrséget. Kormányváltás után a rendőrséget fel kell oszlatni és újjá kell szervezni - mondta akkor Hende.

2010-ben az Egyenlítő blog telefonon érdeklődött a már majdnem miniszternél, hogy tartja-e még véleményét, de akkor már ostobaságnak nevezte, legalábbis a riporter kérdését. Most azonban újabb két év elteltével úgy látszik, megvalósul az elképzelés. Azt csak csendben fűzzük hozzá, hogy a rendőrség megvesztegethetetlenségét nem feltétlenül a potenciálisan korrupció-vádaknak kitett egységek megszüntetésével lehet elérni. Mert azt feltételezni sem merjük, hogy bármi más oka lehetett annak, hogy éppen a szervezett bűnözés és a gazdaságvédelmi egységek szűnnek meg.

Persze az is lehet, hogy ezeknek az egységeknek a megszüntetése nagyban hozzájárul a költségvetésen tátongó lyukak betöméséhez. Mert nyilvánvaló, hogy fenntartásuk sokba került. Azt viszont nem gondoljuk, hogy ne lenne rájuk szükség. Bár egyszerű kommunikációs csavarral megoldható a probléma. Mondjuk, valamelyik nap Selmeczi Gabriella kijelenthetné, hogy mekkora kormányzati siker a magyarországi szervezett bűnözés végső felszámolása. És mivel elmondhatná, hogy hazánkban gazdasági bűncselekmények sincsenek már, mindenki megértené, hogy miért nincs szükség a feloszlatott alakulatokra. Elvégre ez már egyszer bejött: a Szovjetunióban hazudtak olyat anno, hogy nincsenek az országban drogosok.

De akkor soha többé senki ellen ne is emeljenek vádat bűnszövetkezetben elkövetett cselekményekért. Szocik ellen se, liberálisok ellen se. Fideszesek ellen úgysem fognak. Talán még egyszerűbb lenne, ha egyenesen azt mondaná a kormány, hogy Magyarországon egyáltalán nincs bűnözés. És akkor fel lehetne oszlatni a rendőrséget, ahogy Hende Csaba annak idején szerette volna.


Szerző: Csanádi   |  egyéb írások a szerzőtől »   |   STOP


A Vélemény rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A STOP fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.

címkék
Hende Csaba, rendőrség, Pintér Sándor, Nemzeti Nyomozóiroda, BRFK


a rovat további hírei
Rossz hír Orbánéknak: nem jött be a rezsi-átverés Miért a német bérek nőjenek? Kerényi buzizik, az úri közönség röhög... Isten, haza, csalás Nyugdíjasok, menjetek Felcsútra "a Viktorhoz"! Dohányinger A "semmit tudó" Pálffy
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
234.42

szavazás
Megvenné az olcsóbb csempész-cigit?
Igen Nem Nem tudom
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: suicidegirls
Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...
Fotó: metart
Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.