Lesz Békemenet Orbán új barátai ellen?
címlapsztori
1/10
Örömhírek és népes delegációk érkeznek mostanában keleti irányból. Május elsején a Kínai Népköztársaság nagy hatalmú és befolyásos politikai és üzleti vezetői írtak alá egy sor megállapodást magyar kollégáikkal.
Röpködnek az - egyelőre szóbeli - milliárdok, csak úgy káprázik a kisebb tételekhez szokott magyarok szeme.
Nem jutott el még hozzám semmilyen hír a készülő tiltakozásokról. Nem vagyok türelmetlen, hiszen még csak néhány nap telt el a kínaiak látogatása óta, és egy több millió fős Békemenet szervezése nem kis dolog. A "Nem leszünk gyarmat" molinóra azonban már nem kell nekik költeni (biztosan nem dobták ki Bayerék-Bencsikék az EU-ellenes vonulás óta). Mindenesetre nem kell nulláról kezdeni. Az ideológia, a szabadságharcra izzított tömeg rendelkezésre áll.
A szabadságharcosok számára kiadott miniszterelnöki irányelv sem változott bizonyára. Szerintük van jó tőke és rossz-rossz-pfuj-pfuj tőke. Az előbbi arról ismerszik meg, hogy csak szépet és jót hoz, hosszú távú együttműködést kínál, munkahelyeket teremt, technológiai kultúrát hoz ide nekünk, a másik viszont csakis a piacunkat akarja lenyúlni, profitot kiszivattyúzni, gyarmatosítani. Középső csoportos ovis közgazdaságtan, de nagy tömegnek megfelel.
Mindenesetre, ideje fellapozni az Orbán-rajongók számára a gyarmatosítókról kiadott krátkij kursz anyagát, merthogy itt vannak ezek a kínaiak. Úgy tűnik, kormányunk mostanában a "jó tőkét" véli felfedezni a - kommunista irányítás alatt álló világhatalom felől remélt - "segítségben", szemben a brüsszeli gyarmatosítóink irányából érkező tőkével. Csakhogy van itt néhány elég könnyen észlelhető ellentmondás. Ha bonyolultnak tűnne elhelyezni az orbáni koordinátarendszerben, hogy a kínai tőke valójában melyik típusba tartozik, tessék egy kicsit körülnézni a magyar textilipar, ruházati ipar romjain. Tessék megpróbálkozni minőségi, és lehetőleg olcsó magyar cipő, póló, nadrág vásárlásával. Körülnézhetnek az átlagos magyar háztartások ruhatárában, és minden Made in China feliratnál javaslok egy csuklást.
Aztán, ha komolyan gondolják, lehet vonulni.
Szerző: Tamás Tibor | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP
A Vélemény rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A STOP fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.

címkék
Orbán-kormány, IMF, EU, Kína, gazdasági szabadságharca rovat további hírei
Isten, haza, csalás
Nyugdíjasok, menjetek Felcsútra "a Viktorhoz"!
Dohányinger
A "semmit tudó" Pálffy
Nagy a baj: Orbán megint azt hiszi, ez az ő dolga
Meddig elfogadható az asszonyverés Rogán Antalnak?
Akinek nincs trafikja, az annyit is ér