Megbukott az "angolos precizitás"
címlapsztori
1/10
Talán már 5-6 éve is van annak, hogy lakóhelyem focicsapata bekerült az NB-II-be. Nagy dolog volt ez nálunk, egész Jászberény lázban égett. Izgalmunkat fokozta, hogy első meccseink egyikét éppen a Fradival játszottuk.
A végeredményt hagyjuk, alaposan elpáholták a mieinket. Sokáig nem sírtunk a dolog miatt, tudtuk, hogy ez lesz. A következő nap jött a sokk. Ahogy szinte mindig, akkor is megvettem a sportnapilapot. Első dolgom volt megkeresni a meccsről szóló tudósítást. Sajnos abban is kikaptunk. De ami ennél is fontosabb volt: csapatunk neve mellett ott volt városunk címere is. Egészen pontosan az, amelyiket a szocialista időkben használt a város, rajta a nagy marha vörös csillaggal. Mindez olyan 15 évvel a rendszer (és címer) váltás után. Ha azt mondom, megsértődtem, még keveset állítok. Az jutott eszembe, hogy egy ország röhög most Jászberényen, és hiszi azt, hogy nálunk még mindig a csillagos címer a módi. Pedig nyilván csak arról volt szó, hogy az újságíró figyelmetlen volt. (Mondjuk eléggé...)
No valami hasonló történt tegnap Londonban. Az olimpia hivatalosan még el sem kezdődött, de már túl vagyunk az első kapitális szervezői bakin. A focitornát ugyanis már elkezdték, hogy időre befejeződhessen. Az első meccsek egyikét a kolumbiai és az észak-koreai hölgyek játszották. A lányok be is melegítettek, ahogy kell, kezdődhetett a bemutatás. A helyi szervezők a gigaméretű eredményjelzőre rögvest ki is tették a dél-koreai zászlót. Ennél nagyobb hülyeséget aligha követhettek volna el. Merthogy a két Korea viszonya mindennek mondható, csak barátinak nem. A történelem alaposan elbánt ezzel az országgal, mielőtt kettészakadt volna Dél-Koreára és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságra. Olyasmi a helyzetük, mint volt annak idején a Német Szövetségi Köztársaság, és a Német Demokratikus Köztársaság. (Köznyelvben: "nyugatnémet" és "keletnémet".) Ahogy Hofi mondta: van a nyugodt német, meg a kellett ez neked német?
Csakhogy Koreában korántsem ennyire mókás a helyzet. A KNDK-ban a legdurvább diktatúra dühöng. Nincs ellenzék, nincs élelem, és akinek ez nem tetszik, az rövid úton tűnik el, hogy azután sosem kerüljön elő. Így a rossz zászló láttán a koreai focistalányoknak nem volt választásuk: le kellett vonulniuk a pályáról. Még akkor is, ha szívükben nyilván nagyon szerettek volna az eredeti koreai zászló alatt sportolni.
Szóval jól kezdődik az olimpia, a szervezők máris kaptak egy nagy egyest. Ja, a meccset amúgy egyórás késés után elkezdték. S végül Korea győzött 2-0-ra. Már a jó zászló alatt.
Szerző: L. Dézsi Zoltán | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP
A Vélemény rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A STOP fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.

címkék
olimpia, Korea, Kolumbia, baki, botrány, focia rovat további hírei
Rossz hír Orbánéknak: nem jött be a rezsi-átverés
Miért a német bérek nőjenek?
Kerényi buzizik, az úri közönség röhög...
Isten, haza, csalás
Nyugdíjasok, menjetek Felcsútra "a Viktorhoz"!
Dohányinger
A "semmit tudó" Pálffy